Sora LellaRóma

Végre eljutottunk oda. Évek óta volt a Sora Lella a mentális listámon a "majd egyszer" kategóriában, és szombat este végül a Tiberis-szigeten találtuk magunkat. Történelmi hely, ezt ti is tudjátok, a szegény római konyha olyan szimbóluma, amely időközben már önmagánál sokkal nagyobbá nőtt.

Az árak magasak, nincs értelme ezt takargatni. De azt mondtuk magunknak: próbáljuk meg és lássuk, megéri-e.

A puntarellék még mindig élénken él az emlékezetemben. Krémesen simított szardellás mártás, szép ropogós puntarellék, ahogy kell. 15€ és minden rendben volt. A cukkini virágok — nos, nem azok voltak, amire számítottál — puha sütés, nem ropogós — de tele voltak töltelékkel, füstölt jelleggel és szardellával. Ízletesek voltak. Az ő személyes értelmezésük. És a supplì csirkemájjal: világosévagyok a szendvicsárusok supplijeitől, de ott származik az eredeti supplì, az ötödik negyed húsaiból. Jók, nagyon jók.

Az első fogaknál az amatricianát csak burgonyagombóccal készítik. Óriásiak, de szufflanok. A guanciale semmiképp nem ropogós, a pecorino kézzel mért könnyedséggel — és itt jön a kétely: turisták, sok ázsiai turista, talán engednek egy kicsit az ízességen. Ugyanez a carbonarán, nagyon krémes, jó guanciale, de puha. Személyesen akkor is nagyon finomnak találtam.

Ó, a desszertek. A ricotta és meggy torta lenyűgöző — szellős ricotta, bőséges mennyiségben, tökéletes egyensúly a keksz tésztával. A maritozzo a nagyböjti verzió volt, mazsola nélkül. Friss hab kitűnő. Különleges, nem az a klasszikus, amire vársz, de finom.

Az atmoszféra meg az igazi: otthon érzed magad, a pincérek viccelődnek veled, a legjobb értelemben vett római.

80€ fejenként. Megadja az árát, és megéri az árát.