Santo Palato

A Santo Palato-ba gyakorlatilag azért mentünk, mert a carbonara minden római ranglistán feltűnik. Drágácska, igaz, de ki kellett próbálni. Aztán viszont minden más is meglepett minket.

Kezdjük a kakós oxtail-polpettával alla vaccinara-val. Döbbenet. Mindenki beszél róla az értékelésekben, és igaza van, mert ez tényleg durva. Olyan ízek, amire nem számítasz, de végtelenül működnek. Vettünk egy paradicsommal és sajttal készült bruschettát is a napi menüből, banális a neve, de teljes meglepetés: párolt, aromás paradicsomok és primo sale, sokkal érdekesebb, mint ahogy hangzik.

A carbonara aztán. Mezza manica, ahogy kellene, hogy mindig legyen, super krémes és bőséges guanciale. De hát, a guancialét ropogósabbnak szerettük volna. Kiváló, de hogy ez Rome legjobb carbonarája-e? Hát, vita tárgy lehet. Az amatriciana meg közömbös, jó de semmilyen különleges. Az egyetlen étel, amit ugyanolyannak találnék száz más helyen.

A melegen tálalt maritozzo sok tejszínhabbal boldoggá tette a feleségemet, aki erre fanatikus. Csak hát kellemetlen szürke színe volt, bár az íze teljesen ott volt.

Végül 29 euró személyenként. Egy trattoriához nem kevés, de úgy ettünk, hogy megér. Érezhető, hogy minden étel mögött tanulmány és vágy áll valaminek különbözőt csinálni, anélkül, hogy bonyolultnák tennék. Igazi românicos.

Biztosan visszamegyünk, talán a táblán szereplő más ételeket próbáljuk.