L'Angelo AzzurroRóma

Az Angelo Azzurróba foglalás nélkül sétáltunk be, mégpedig kényszerből: ez egy hétköznapi római negyedbeli cukrászda-bár, amilyenekből a '70-es, '80-as évek óta semmi sem változott. Nincs fényes, vadonatúj pult, nincs bájos kerthelyiség. Szóval egy ilyen hely. De a maritozzóról sok jót hallottunk, és mi éppen ezért jöttünk.

Bent kifüggesztett táblák hirdetik büszkén, hogy a süteményeik tésztája hosszan kel, több mint 24 órán át. Látszik, hogy komolyan hisznek benne.

Kezdjük a csalódással, már ha annak lehet nevezni: a csokoládés sacchettino. Klasszikus olasz bárbeli süti, semmi különös, nem varázsolt el, és egy hét múlva már nem is emlékszem rá. Na, mindegy, előfordul.

A maritozzo viszont egész más tészta. Finom, hiteles, őszinte. Igen, az „őszinte" a megfelelő szó: azon édességek egyike, amelyek meg sem próbálnak lenyűgözni, és éppen ettől működnek. A sütés tökéletes, se több, se kevesebb a kelleténél. A tejszínhab édes, friss, és az önmagában a munka felét elvégzi. Nagyon ízlett.

A számla? Ketten 6,10 eurót fizettünk. A maritozzo 2,20-ba kerül, ami több mint tisztességes, Rómában manapság ez nem magától értetődő. Fejenként 3 euróért mindent megkapsz, ráadásul tiszta lelkiismerettel.

Ja, a sacchettinót még egyszer elmondom: nem mintha rossz volna, csak a pultban ezer ugyanolyan van belőle. A maritozzo az oka annak, hogy érdemes betérni.

Visszamegyek? Igen, de a maritozzóért. A többit meghagyom másoknak.