Antico Carbone

Trastevere, de annak a részében, ahol a turisták még nem kolonizálták meg minden sarkot. Február egy szombatján mentünk oda, foglalás nélkül — és szerencsénkre nem voltak teljesen foglaltak az asztalok. Az Antico Carbone egy kis, meleg hely, semmi pretenciózus. A szolgáltatás? Római és udvarias. Igen, még létezik ilyen.

Kezdjük az előételekkel, mert ott nagyon jól sikerült. A carciofo alla giudia úgy készült, ahogy kell: szépen kinyitva, ropogós levelek, semmi szó nem eshet róla. A puntarellák pedig — az egyik legjobb, amit Rómában ettünk, egy olyan mártással, hogy majdnem le kellett nyalnunk a tányért. A Santini pékség kenyere is kiváló volt, a klasszikus római fajta, amely nagy öröömmel eszel.

Aztán jönnek az első fogások, és itt romlanak a dolgok. Az amatriciana és a gricia is kézzel készült tonnarellóval érkezett — szerintem rossz választás. Ez túl durva tészta, a friss volta miatt nem tartja meg az al dente állapotot, és végül a szószt takarja el ahelyett, hogy értékelné. A guanciale ceruzavékony volt vágva, inkább főzöttnek tűnt, nulla ropogósság, és alig volt íze. A gricia egyenesen étvágytalan volt. Az amatriciana viszont — a szósz önmagában jó volt, talán az egyik legjobban kiegyensúlyozott borsas verzió, amit ettünk. Kár a többi elemért.

A desszerteket nem vettük: kilenc euró a tiramisu vagy a maritozzo túlzónak tűnt Róma szempontjából. Étkezés végén kínáltak egy limoncellót, kedves gesztus, bár vízzel hosszabbított volt.

Aztán amikor jön a számla: kenyér kettő euró fejenként, terítő kettő, víz három és fél. Tizenegy és fél euró csak azért, mert leültünk. Túl sok.

Visszamegyünk? A puntarellákért, igen. De nyitott szemmel.