Osteria Fratelli Mori

Majdnem véletlenül kerültem oda, a lokál kívülről ígéretesnek tűnt. Belül valóban nagy, több szobára osztott, rusztikus-ipari hangulattal. Inkább étterem, mint csárda, mind a légkör, mind a vendégkör szempontjából.

Kezdjük a csalódással: a carbonara és az amatriciana egyáltalán nem jó. A guanciale puha, egyáltalán nem ropogós, és még túl sós is. De az igazi probléma a pecorino, praktikusan hiányzik. A carbonarán a krém túl folyékony volt, jellegzetesség nélkül. Bors? Észrevehetetlen. Csak rigatonit adnak, vége a történetnek. A feleségem nagylelkűen 7-est adott, én egy megfeszített 6,5-ost. Róma esetében ezekre a fogásokra nem lehet viccből hozzáállni.

Az előételek azonban megmaradtak. Az amatriciana farkasgolyók fűszeres szósszal finomak voltak, semmi panasz. A tálegygerel töltött cukkinivirágok jól indulnak: puha panírozás, az első fantasztikus, a második is. De a harmadiktól kezdve kezdenek nehéznek lenni, anchóvia nélkül egy kicsit szárazak, ha túlzol.

Ah, a tiramisu. Hét euro egy túl édes édességért, sem a kávé, sem a kakao nem adta meg azt a keserű jegyet. Meh.

27 euro fejenként nem kevés, különösen figyelembe véve, hogy az első fogások – amelyeknek az erősségük kellene, hogy legyen – csak annyira voltak.

Mondjuk, Róma nagyobb helyei vannak egy megfelelő carbonarához.