Lo'steria

Szombat este, Ponte Milvio. A Lo'steríába majdnem véletlenül csöppentünk be — vagy legalábbis nem túl nagy előkészülettel. A hely kicsi, ipari stílusú, egyszerű. A terasz sajnos zárva volt. Az étlapot egy táblán hozzák az asztalodhoz, plusz egy szóbeli ajánlott lista. Az első dolog, amit észreveszel: az ajtónyílás egy óriási villa és kanál szolgál fogantyúként. Aranyos.

A első fogásokkal kezdünk, amelyekért egyébként oda járnak az emberek. A cacio e pepe jó, igazi krémes — nem olyan gagyis szösszenet, amit Róma felében találsz. Talán egy picivel túl sok a sajt, de megjárja. A carbonara is jó, a guanciale gyufavékony és ropogós, selymes a krém és bőven van benne a fekete bors. A gricia ugyanebben a kategóriában van, bár egy kicsit kevés a szalonnazsír. Az amatriciana azonban elég gyenge: barnás a színe ahelyett, hogy piros lenne, a paradicsom savanyú, alig van benne pecorino. Azt újra kellene csinálni.

Az előételek: egy zacskó sült finomság supplì-val, bundázott zöldségekkel és húsgombóccal — mindegyik szolid. A carciofo alla giudia jó volt, a külső levelek ropogósak, a szár külön tálalva, semmi nem olajos. A római sonka és sajt táblája azonban túl sajtos és egyike sem marad meg az emberben.

Ó, a tiramisu. Kicsiben tálalva, alatta valami sajttorta morzsavég helyett, a krém inkább levegő mint mascarpone, semmi kávé. Meh.

A számla mellett négy meringa jött ajándékba — szép gesztus. 21 euró személyenként Róma szombat estéjén, ilyen minőséghez? Teljesen fair.

Visszamegyünk? Igen, de az amatricanát elkerüljük.